Minden héten háború

17. forduló: Csuromvíz - Monty Piton 5-1 (2-0)

2008. ápr. 25. 0:00 - írta Raon

Szégyen. Ami szomorú, hogy nem csak az eredmény, sokkal inkább ahogy lement a meccs.

Egy csapatvezető a véleménye kifejtésekor ritkán népszerű, most mégis igyekszem tényszerű és tárgyilagos lenni, mert úgy gondolom, rendkívül tanulságos volt, ami történt. Ha valakit ez sérteni fog, gondoljon arra, hogy nincs ebben semmi személyes, és a negatív jelenségek feloldása csakis szembesítéssel történhet.

Talán ott érdemes kezdeni, hogy rangadó a negyedik helyezett ellen, erre a meccs kezdése előtt öt perccel hárman ácsorogtunk a pályán. Volt, aki legálisan késett, volt, aki csak nem ért oda időben - ezt külön-külön mind meg lehet érteni, a helyzet mégis az, még a grundon sem lehet egy meccset úgy elkezdeni, hogy az ember megérkezik, átöltözik, felfut a pályára, aztán hajrá. Pláne nem lehet (nem érdemes) így elkezdeni egy rangadót, aminek - már elvben - fontos lenne a vége. Rövid megbeszélés, gyors egyeztetés, hogy rend legyen a fejekben: fél győzelem. Kapkodás, idegesség, káosz: lélektani előny az ellenfélnek.

A kapusunk előzetesen jelezte, nem biztos, hogy odaér, de azt nem gondoltam volna, hogy ennek ilyen botrányos következményei lesznek. Majdnem tíz éve játszom kispályán, de ilyen ciki helyzetben még sosem voltam: döbbenet, leírni is szégyen, de tényleg az történt, hogy senki nem vállalta el a védést, és míg az ellenfél a középkezdésre várt, mi azon veszekedtünk, hogy akkor most mi legyen. Aki ott volt, élete végéig rajtunk röhöghet, mert felnőtt embereknél ilyen jelenetet még focipályán is ritkán látni.

Végül valahogy csak elkezdődött a meccs, és hamar kiderült, hogy a rossz előjelek ellenére lehet esélyünk. Az ellenfél nem képviselt brutális játékerőt, valószínűleg csak régóta együtt játszhattak, ez volt minden előnyük. A kapusuk mondjuk remekül védett: két gyors támadásunknál bemutatott két bravúrt (pedig Dini remekül helyzetbe került), és mint később kiderült, ez volt a győzelmük kulcsa.

Az első gól, amit kaptunk, börleszkbe illően jött össze. Dinivel kiharcoltunk egy szögletet, majd nem hallottam, hogy mit mondanak a csapattársaim, és gyorsan el akartam végezni. Szóltam Dininek, hogy hagyja, mert mögé ment a passz, de ő reflexből beleért, a labda így az ellenfél egy játékosa elé került, aki szépen előreemelte az egy szem csatárnak, ő meg a szögletre kimozduló védők mögé befutva szép nyugodtan berúgta a ziccert. Többszörösen óriási pech, de alapvetően én basztam el, és ezen semmit nem segít az, hogy ha ezt még egyszer el kellene játszani, százból nem jönne így.

Persze egy gól kispályán semmi, ilyen már máskor is volt, de érthetetlen módon, ahelyett, hogy elkezdtünk volna játszani, Dini elszállt fejben, valami ordenáré veszekedésbe kezdett, és innentől végünk volt. Az idegesség mindenkire átragadt, senkinek nem ment a játék, és miután az ellenfél lőtt egy újabb demoralizáló gólt - egyszerűen félpályáról berúgták a rövid sarokba -, csak abban bízhattunk, hogy a szünetig nem kapunk még hatot. Kapusváltás után ezt szerencsére sikerült megúszni, Dini beállva többször bravúrral védett. Ha kicsit jobban odafigyelünk (odafigyelek, hogy pontosítsak, mert ezen a meccsen életem egyik legrosszabb formáját sikerült összehozni, nem is emlékszem, mikor játszottam ilyen minősíthetetlenül), szépíthettünk volna, de ma semmi nem jött össze.

Szünetben megpróbáltunk rendet tenni a fejekben, elvégre két gól hátrány nem sok, az ellenfél meg egyáltalán nem volt jó csapat, simán verni kellett volna őket. A második félidő elején még felcsillant a remény pár percig, azután jött egy újabb béna gól, majd kisvártatva még egy, és négy-null után már érezni lehetett, hogy elúszott a meccs. Dini még szépített, majd én kihagytam még egy ziccert (három az egyben lehettünk volna, de passz helyett tíz centivel elcsőröztem a hosszú sarok mellett), és az ötödik góllal biztossá vált a vereség.

Nem az a szörnyű ebben, hogy rosszak voltunk és kikaptunk, mert ilyen van. Az a szönyű, hogy a csapatunkra eddig az vol a jellemző, éppen az volt az előnyünk más csapatokkal szemben, hogy sosem veszekedtünk egymással a pályán. Erre ma olyan dolgok történtek, hogy ha valaki meghallotta volna, hogy itt kőkemény értelmiségiek játszanak, nem az éjszakai műszak a szalag mellől... eh, hagyjuk is. Még mindig nem fogom fel ép ésszel.

Tanulság az persze van, sok. Kapus nélkül már az edzőmeccsek sem mentek - bár gyanítható, hogy ha ilyen kevés zavaró tényező elég ahhoz, hogy kibillentsen minket a játékunkból, akkor ez kapussal sem bíztató. Szerintem még rossz formával is hozható lett volna a meccs, akár kettő nulla után is, ha a játékkal foglalkozunk az ilyen-olyan sérelmek helyett. Ebben pedig mindenképpen fejlődnünk kell, ez is egyfajta rutin, amit meg kell szerezni. A kispályás foci hatvan százalékban észjáték, és annyira meg nem vagyunk jók, hogy ha fejben máshol járunk, attól még lehozzuk a meccset. Fegyelem, küzdés, és alázat - ez volt az őszi, működő recept. Ezen a meccsen ebből kettő hiányzott, így valahol törvényszerűen nagy pofon lett a vége.

Jövő hét szerdán extra rangadó a Videoton BK-Gyümölcsvár csapatával.
Amit mindenkinek pontosan látnia kell, az több lesz, mint egy meccs, és több lesz, mint presztízs-csata: a becsületünkért kell játszani. Ez a mai meccs előtt is így volt az őszi események miatt - de ezután többszörösen áll.

Hangolódjunk

2008. ápr. 23. 23:41 - írta Raon


Száguldó Demizsonok	-	Csuromvíz	6	-	2
Hypertonia	-	Gamax Partizans	7	-	3
Herkules 777 Bt	-	Gemma Bútor	3	-	0
Szfinx Kft	-	Videoton BK-Gyümölcsvár	1	-	0
Úrhida	-	Picicsel	3	-	7
Monty Piton	-	FC Fevernova	2	-	1